Dio nem új a Sabbath színeiben: 1980 és '82 között, nem sokkal azután, hogy Ozzyt drogproblémái miatt kirúgták a bandából, ő énekelt, nevéhez fűződik az együttes egyik legkiválóbb albuma, a Heaven and Hell. Aztán túlzott hiúságával addig bosszantotta Iommit - például kevesellte egy koncertalbum borítóján a róla megjelent képek számát -, amíg a gitáros zenekarvezető neki is kitette a szűrét. A kilencvenes években egy rövid időre visszatért az apró termetű, ám annál nagyobb hangú olasz-amerikai énekes, de akkoriban a Sabbath mélyponton volt és népszerűségéből csak akkor nyert vissza valamit, amikor az évtized végén bevállaltak néhány többé-kevésbé sikeres turnét Ozzy közreműködésével.

A mostani formáció a jogi vitákat elkerülendő, a negyedszázados közös lemezre utalva, Heaven and Hell néven fog fellépni. Ozzy Osbourne persze nem volt rest azonnal felfigyelni a hírre, és rögvest közleményben le is szögezte: "Csak egyetlen Black Sabbath létezik" és az eredeti csapat jövőre ismét közös lemezt készít, sőt, turnét is terveznek. Mindazonáltal "Oz" sok sikert kívánt Tony és Ronnie "közös projectjének."

A Birminghamből indult Black Sabbath fénykorát 1970 és 1978 között élte: komor tónusú, ereszkedő akkordokon alapuló, kőkemény zenéjéből, amelyet "a Sötétség Hercegének" nevezett Osbourne furcsa felhangokkal teli éneke még nyomasztóbbá tett, az okkultizmus hatását magukon viselő szövegekből egy egész műfaj merített és merít ma is. Első öt albumuk, köztük a Paranoid (1970) és a Master of Reality (1971), és olyan dalaik, mint az Evil Woman, a War Pigs, az Iron Man, az Electric Funeral vagy a Sabbath Bloody Sabbath a műfaj megkerülhetetlen klasszikusai. Ozzy távozását követően több énekes is próbálta őt pótolni, Dio mellett még a Deep Purple hangja, Ian Gillan és Glenn Hughes is próbálkozott, de az eredeti Sabbath-hangzást egyikük sem tudta visszaadni.